A Knorr-Bremse konszern külső értékelése.

Előrelátón és megfontoltan gazdálkodunk

A 2015-ös üzleti év eredményei alapján a Standard & Poor’s és a Moody’s a Knorr-Bremse konszernt jelenleg „A“ ill. „A2“ kategóriába sorolta be, mindkettő „stabil“ kilátásokkal. Ez mindkét esetében egy lépcsővel való felminősítést jelent a korábbi „A-„ illetve „A3“ besoroláshoz viszonyítva.

Mindkét hitelminősítő cég már 2015-ben stabilról pozitívra emelte a Knorr-Bremse kiltásait. Ezzel a menedzsment teljesítményének folyamatosságát, valamint a versenypozíció erősödését értékelték, ami különösen a kutatás-fejlesztés területén történt jelentős befektetésnek köszönhető. Emellett hangsúlyozták a Knorr-Bremse csoport anyagi növekedését, amit akvizíciókkal és vegyes vállalatok alapításával ért el. Mivel ez a fejlődés az elmúlt gazdasági évben fenntarthatónak bizonyult, következésképpen megtörtén a konszern bonitási értékelésének feljavítása.

A Knorr-Bremse a felértékeléssel világszinten az egyik legelső helyre került a személygépkocsik, haszongépjárművek és sínen közlekedő járművek gyári alkatrészbeszállítói között.

Bizalmat építünk

A Knorr-Bremse több mint 15 éve a két neves, nemzetközileg elismert hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's külső értékeléseit veszi igénybe. Az ennek kapcsán kiadott bonitási besorolások a Knorr-Bremse számára nagy jelentőséggel bírnak. A pozitív besorolás az ügyfelek és a beszállítók részéről bizalmat kelt a Knorr-Bemse konszern pénzügyi stabilitása iránt, ami mindenféle hosszútávú üzleti együttműködés alapját jelenti. Másrészről előnyösen hat a tőkepiaci és banki finanszírozáshoz való hozzáférésre.

A Knorr-Bremse konszern mindkét hitelminősítő tanúsításai szerint kezdettől fogva befektetésre ajánlott (Investment-Grade-Status). A vállalat azonban folyamatosan azon dolgozik, hogy pénzügyi stabilitását, és ezzel bonitási besorolását következetesen tovább javítsa. A Knorr-Bremse egyike azon kevés családi tulajdonban levő vállalatoknak, melyek külső minősítéssel rendelkeznek, ráadásul „A“ besorolást kaptak a legmagasabb kategóriában.

Erős lábakon állunk

A Knorr-Bremse besorolásainak gazdasági és pénzügyi alapját első sorban egymástól független üzleti területek, a sínen közlekedő járművekhez szállított rendszerek és a haszongépjárművekhez szállított rendszerek jelentik, melyek a termékek sokfélesége által döntő stabilitási tényezőt biztosítanak. Az érékeléseknél jelentős szerepet játszik még a vállalat kiegyensúlyozott földrajzi forgalomszerkezete a Knorr-Bremse konszernen belül. A két üzleti területet gazdasági ciklusok befolyásolják, melyek mind időben, mind pedig regionálisan rendkívül eltérő lefolyásúak. Ezzel mind a földrajzi tekintetben, mind pedig termékek terén fennálló sokrétűség erősíti a vállalat egészét és csökkenti a gazdasági kockázatokat.

A vállalat fenntartható stabilitása szempontjából lényeges a forgalomnak a cserealkatrész-piacon realizálódó hányada, mivel az kevésbé van kitéve a válságok által okozott ingadozásoknak, mint az első gyári felszerelésű alkatrészek piaca. A hitelminősítők ebben a tekintetben nagyra értékelik a cserealkatrész piac átlag feletti részesedését a Knorr-Bremse konszern forgalmából.

A megbízható pénzügyi tervezést képviseljük

Egy besorolás megbízhatósága tekintetében fontos a tervezés és a tervek megvalósításának megbízhatósága hosszabb időtartamokon át. A Knorr-Bremse ebből a szempontból több mint 15 éve nagyon stabil mérleget tud felmutatni, melyben a célkitűzések általában megvalósulnak, vagy túlteljesítésre kerülnek. A vállalatvásárlásokat, a vegyesvállalatok alapítását és más pénzügy tranzakciókat, melyek a Knorr-Bremse csoport növekedéséhez hozzájárulnak, előrelátással, biztonságos becslésekkel és áttekinthető kockázatvállalással végzi a cég. A mindezen alapuló körültekintető, konzervatív pénzügyi politika további jelentős tényezője a vállalat A-kategóriába történt besorolásának.

Az elmúlt 10 évben a konszernnek sikerült rendszeresen, átlag feletti mennyiségben elérhető, likvid pénztartalékot felhalmozni. Az így felgyülemlett likviditási mennyiség bármikor, rövid időn belül rendelkezésre áll, ami gyors cselekvésre képessé teszi a céget, ugyanakkor bizonyos fokú függetlenséget is biztosít számára a finanszírozási intézményektől. Ez a függetlenség rendkívül fontos a hitelminősítők számára a lehetséges válsághelyzetek tekintetében.

Értékesítés haszongépjárművekhez

Ha kérdése, kérése van készséggel állunk rendelekzésére.

Letöltések és szolgáltatások

Share