CSR Hungary Award 2019

A CSR Hungary 2019. évi díjazottai

„Közös ügyek-közös felelősségek” kategóriában díjazták a helyi közösségek iránti elkötelezettségünket.

A „CSR Hungary Díj 2019” az üzleti szektor társadalmi felelősség díja, amellyel a szakmai zsűri a magyar cégek legkiemelkedőbb felelős és fenntartható kezdeményezéseit, projektjeit ismeri el.

A Local care projektek résztvevő munkatársai

Cégünk a helyi közösségeket támogató, munkatársi önkéntes kezdeményezéseket felkaroló „Helyi Gondoskodás” (Local Care) programmal nyerte el a megtisztelő díjat és az azzal járó kétéves védjegyhasználati jogot.

Ebből a személyes érzékenységből és tenni akarásából hosszú távú együttműködések is születnek erősítve az egyén és a vállalat érték- és szellemi közösségét.

Kovács Beatrix kommunikációs és CSR vezető a díj átadásakor

A CSR Hungary Díj arra hívja fel a figyelmet, hogy a vállalati értékteremtéshez ma már nem elegendő hatékonynak és eredményesnek lenni. Egy cég sikerét az is meghatározza, hogyan vélekedik az embert és a környezetét érintő kérdésekről, és miként cselekszik.

A díjra nagyon büszkék vagyunk és egyben tudjuk, hogy felelősség is jár.

CSR Hungary Díj 2019

Share

A CSR Hungary 2019. évi díjazottai 


A Local care projektek résztvevő munkatársai 


Kovács Beatrix kommunikációs és CSR vezető a díj átadásakor 


CSR Hungary Díj 2019