Kindergarten Cop Program

Ovi-zsaru program

Gyermekeink biztonsága a legfontosabb

A Knorr-Bremse számára a legfontosabb, hogy a világon több mint 1 milliárd ember bízza életét az általunk gyártott fékrendszerekkel futó járművekre. Ennek szellemében jelentős támogatást biztosítottunk 2019. tavaszán a pesterzsébeti Baross Német Nemzetisági Óvodának, illetve az ott is megvalósuló Ovi-zsaru programnak.

A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest 880 ezer forint értékben technikai eszközökkel támogatta a pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvodát, a Knorr-Bremse Local Care Önkéntes Program keretében.

Ovi-zsaru program

Minden évben a vállalat munkatársai javasolhatnak támogatásra szervezeteket, alapítványokat és civil kezdeményezéseket. Ezek közül választjuk ki azokat a javaslatokat, amelyet nem csak anyagilag, de önkéntes munkával is segítünk. A jótékonysági rendezvényen és az ott megvalósuló Ovi-zsaru programon részt vett a Pesterzsébeti Önkormányzat képviseletében Juhász Lajosné, az oktatási és nemzetiségi ügyekért felelős alpolgármester asszony, illetve Schmidtné Buda Andrea, a Közművelődési Egészségügyi és Szociális Osztály vezetője, illetve a XX-XXIII kerületi Rendőrkapitányság képviselői is.

Ovi-zsaru program

„Idén többek között a pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvodára esett a választása a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapestnek" – mondta Sávos András ügyvezető igazgató. – „Mindig olyan pályázatokat várunk a kollégánktól, amelyeket személy szerint ők is szívesen támogatnak önkéntes munkával, ami fontos számukra. Ez az ovi ilyen, hiszen a cégünktől nem messze helyezkedik el és nagyon sok munkatársunk gyermeke jár ide. Most kifejezetten örülünk ennek az együttműködésnek, hiszen kisgyerekeket segíthetünk, ráadásul közlekedés biztonsági témában, amely a Knorr-Bremse számára a legfontosabb. Mindemellett müncheni központú vállalatként egy német nyelvű intézményt segíthetünk.”

„Gyermekeink biztonsága és a problémamentes közlekedés minden család leghőbb vágya, ehhez azonban a gyerekeket is oktatni kell arra, hogy miként viselkedjenek helyesen az utcán, forgalmi környezetben, mire ügyeljenek, kivel állhatnak szóba és kitől kérhetnek segítséget. Nagyon örülünk a Knorr-Bremse támogatásának, amely új lehetőségeket nyitott meg számunkra a kisgyermekek nevelése-fejlesztése terén” – köszönte meg a támogatást a Bélteczkyné Szende Hilda óvodavezető.

Ovi-zsaru program

A nap folyamán a gyermekek játékosan ismerkedtek meg a gyalogos közlekedés szabályaival, a fontos jelzőtáblákkal, és a rendőrökkel beszélgetve sok ismeretet sajátítottak el az idegenekkel való helyes viselkedésről. A rendőrrel való személyes találkozások lehetőséget adtak arra, hogy megismerjék a munkáját, a beszélgetések során fejlődött önbizalmuk, és ha nagyobbak lesznek, bizalommal fordulnak majd hozzájuk, mert a segítőt látják bennük. A gyermekek a csoportban az óvó nénikkel közösen megtapasztalták az orvos munkáját is, gyakorolhattak szerepjátékban elsősegély nyújtási helyzeteket.

Az Ovi Zsaru program zárásaként az óvodás gyermekek számot adhattak a tudásukról: kipróbálhatták, hogy milyen ügyesek, mennyi ismeretre tettek szert, hogy tudnak együttműködni a feladatok megoldásában, miként közlekednek a KRESZ parkban. Az egyes csoportok pontokat gyűjthettek a verseny állomásai során, a legjobb csapat pedig a kerületi Ovi Zsaru eseményen képviselheti a Baross Óvodát.

Share

Ovi-zsaru program 


Ovi-zsaru program 


Ovi-zsaru program 


Ovi-zsaru program