Robotics

Robotika szakkör a Bókay Árpád Általános Iskolában

Ahol a napi robot öröm…

A XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola után újabb öt általános iskolában indulhatott robotika oktatás vállalatunk támogatásával a 2019-2020-as tanévben.

Tarnai György, elektronikai fejlesztési csoportvezető kollégánknak, a Robotika szakkör ötletadójának és szerzőjének célja az volt, hogy a vállalat általános iskolák számára felhasználható oktatási tananyaggal, valamint az ehhez kapcsolódó eszközökkel támogatni tudja az informatika, ezen belül a programozás diákokkal történő megismertetését és megszerettetését.

Robotika szakkör a Bókay Árpád Általános Iskolában

Így állt össze önálló kezdeményezéssel a hiánypótló robotika tananyag, vállalatunk társadalmi felelősségvállalást célzó Local Care (helyi támogatás) programjának segítségével pedig az eszköztámogatás, amelyekből 2018-ban elindulhatott az első robotika szakkör:

Az önkéntes dolgozói kezdeményezés sikerén és népszerűségén felbuzdulva a program szintet léphetett: felhívásunkra közel 50 általános iskola jelentkezett, melyek közül öt kisorsolt intézménnyel folytatódhat a „Programozz robotot” program:

  • Budapest IX. kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium
  • Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola
  • Kispesti Eötvös József Általános Iskola
  • Budapest XXI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola
  • Páneurópai Általános Iskola, XXIII. kerület

Robotika szakkör a Bókay Árpád Általános Iskolában

A 2019. szeptember 20-i ünnepélyes átadón az oktatás és a digitalizáció kapcsolatát feltáró kerekasztal-beszélgetésen részt vett: Dr. Maruzsa Zoltán, Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkár, Dr. Lengyel László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar docense, Erdős István, a Knorr-Bremse Budapest Elektronikai Fejlesztési Osztályának igazgatója és Sávos András, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár szerint az ipar és a kormány célja közös: „A magyar gazdaságnak hosszútávon van szüksége piacképes technológiai tudással felvértezett fiatalokra versenyképessége megőrzéséhez. A világszínvonalú műszaki innovációkért felelős kutató-fejlesztő központokat működtető nagyvállalatok itthon kínálnak munkát és karriert ezeknek a fiataloknak.”

A „Programozz robotot” kezdeményezés összhangban áll a nemzeti alaptanterv új, Digitális kultúra tantárgyával. A természettudományok kiemelésére azonban nem csak a műszaki karrier ösztönzése miatt van szükség.

Az informatikai oktatás újragondolását a hagyományos szakmák digitalizációja, például az egyre összetettebb járműipari termékfejlesztések, a digitalizálódó gépészet is indokolja.

Ezért vállal a Knorr-Bremse Budapest a korai, játékos edukáción túl a duális, többek között a mechatronikai szakképzésben is egyre jelentősebb szerepet.

Share

Robotika szakkör a Bókay Árpád Általános Iskolában 


Robotika szakkör a Bókay Árpád Általános Iskolában 


Robotika szakkör a Bókay Árpád Általános Iskolában